VIASAT3 TV
"Jól nézek ki!"
Sziasztok!
Gyönyörű nőket faragtak a két barátnőből! }
A lányok, akik előtte minden nap beszéltek egymással, és megosztották a fogyókúrájuk eredményét egymással, már 1 hete nem találkoztak. Sőt magukat sem láthatták a tükörben, úgyhogy nagyon izgatottan várták, hogy végre szembesüljenek megújult önmagukkal.
Bár a plasztikai beavatkozásokkal - hasplasztika, zsírleszívás- még várni kell, hiszen még nem érték el végső céljukat, de a szépítő csapat már most is látványos eredményt ér el a lényoknál.
Zsuzsa szóhoz is alig jutott, amikor meglátta magát a tükörben. Olyan gyorsan, annyi minden megváltozott, hogy pár percre volt szüksége, hogy felfogja, az a gyönyörű, csinos nő a tükörben bizony ő maga. A haját vörösről barnára festették és rövidebbre vágták, a sminkjével dögös szemet varázsoltak neki. Bár a fogorvos egy picit szűkített a két metszőfoga közötti távolságon, de Zsuzsi szexepilje nem tűnt el teljesen.
Zsófival igazán nem volt nehéz dolguk a szakembereknek: szép arcára egy kevés smink is elég volt, egészséges hajának pedig egy kis arany szín nagyon szép csillogást kölcsönzött. Zsófi visszatért a kontaklencséhez, így tekintete sokkal nyitottabb lett, zöld szeme csak úgy vonzza a tekintetet.
Amikor végre találkozhattak egymással, alig akartak hinni a szemüknek: két gyönyörű, csinos hölgy állt egymással szemben.
- » Dr. Kaszab Csilla, bőr- és nemigyógyász
- » Dr. Németh Tamás, plasztikai sebész
- » Dr. Bérczy Judit, belgyógyász- endokrinológus, természetgyógyász

















Hozzászólások