máj.
16

Kifelé mindketten határozott nők vagyunk, de legbelül nem" }

Emese és Mária évek óta barátnők. Emese ötletéből kiindulva jelentkeztek a "Jól nézek ki" műsorába, azért mert mindkettőjüknek szüksége lenne egy nagy adag önbizalomra. Egyrészt önmagukért, másért a munkájuk miatt: Emese ápolónő, így mindennap emberekkel dolgozik, Marcsi pedig eladó saját ruhaboltjában, ahol arra törekszik, hogy meggyőzze vásárlóit. Ahhoz viszont hogy meggyőzőek legyenek, elengedhetetlen, hogy azt érezzék legbelül, hogy ők bizony magabiztos nők.

Emese túl van két váláson, az utolsó évekkel ezelőtt történt, de azóta sem igazán találja önmagát. Nagyon zavarják az arcán lévő bőrkinövések, anyajegyek, illetve egy stylistra is nagy szüksége lenne, mert gyakran érzi magát kellemetlenül alulöltözöttsége miatt. Bár rendszeresen jár fogorvoshoz, fogfehérítésre eddig még nem került sor, viszont nagyon örülne egy megújult mosolynak.

Marika legnagyobb problémája az önbizalomhiány és az öregedés. Szerinte önbizalomhiánya miatt ment tönkre házassága is, amely után még kevesebbet foglalkozott azzal, hogy jól nézzen ki. Ráadásul az idő múlásával a ráncok is megjelennek, ez pedig nem segíti őt abban, hogy megtalálja a magabiztosságát. Nap mint nap másoknak ad öltözködési tanácsot butikjában, de ha magáról van szó, érzése szerint gyakran nem találja a megfelelő ruhát.

Hozzászólások

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!